Nemcsak kenyérrel...

A keresztút nemcsak Jézus passiója, nemcsak a Szentírás legnagyobb drámája, nem csupán egy szenvedéstörténet. Életünk során mi is (van, hogy nap, mint nap) átéljük a keresztút egyes állomásait, nekünk is fel kell vennünk keresztünket és fájdalmak, szenvedések közepette fel kell vinnünk azt saját Golgotánkra. Így a keresztút egy ma is élő és ható, mindannyiunkhoz szóló személyes üzenet. Üzenet nem csak a megváltásról, az Istenért és embertársainkért vállalt áldozatról, a szeretetről, hanem üzenet a reményről is, hogy a mi kereszthordozásunk sem haszontalan és fölösleges. Jézus keresztútjával értelmet adott a szenvedésnek és mindennapi gondjainkban, fájdalmainkban is erőt meríthetünk az Ő gyötrelmeiből, aki értünk és miattunk járta végig ezt az utat.
Sokaknak azonban, akik önerőből próbálnak útjukon járni, a szenvedések csak érdesítik és nehezebbé teszik keresztjüket. Nekik keresztútjuk az elhagyatottságban a kereszten véget ér, míg azoknak akik Jézussal egyesítik szenvedésüket, azoknak a fájdalom csak csillogóvá csiszolja keresztjüket és akik Jézussal teszik meg ezt az utat a Golgotáig, azoknak a halál árnyékát elűzi a húsvéti fény és a kereszt deszkáin a feltámadás reménye csillog.

I. Jézust halálra ítélik
Jézus Pilátus előtt várja az ítéletet. Istenre hagyatkozva, csendben várja a döntést. Most ítélik el az igazságot, de Jézus tudja, hogy a fényt semmilyen sötétség nem olthatja ki végleg. Hányszor mondta tanítványainak, hogy ne féljetek és lám, most ő sem fél, nem őrjöng és nem szól vissza. Tudja, hogy sokszor a csend a legjobb válasz. Nekünk is meg kell tanulnunk hallgatni és meg kell tanulnunk nyugodtan válaszolni a legnagyobb vihar idején is.
Vajon én tudok uralkodni magamon, amikor igazságtalanul vádolnak? Megállom, hogy ne szóljak vissza, ha sértegetnek? Meg tudom-e tenni, hogy a magam védése helyett az igazságot és Istent hirdessem akkor is, amikor az lehetetlennek tűnik?

II. Jézus vállára veszi a keresztet
Jézus elfogadta keresztjét az Atya kezéből. Nem ellenkezik, csak a vállára veszi értünk és elindul vele, hogy mutassa számunkra az utat, hogy merre kövessük Őt. De ezt Ő már megmondta, hogy ez lesz mindannyiunk feladata: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.” (Lk 9,23)
Nem bújhatunk ki alóla. Fel kell vennünk keresztünket és egész életünkön át cipelnünk kell a Golgotáig. Sőt, nemcsak cipelni, hanem elfogadni és szeretni, mert a szeretetből vállalt igáról mondja Jézus: „az én terhem könnyű.” (Mt 11,30)

III. Jézus először roskad le a kereszt alatt
Bizony, még Ő is elesik néha, hiszen Jézus a világ terhének keresztjét cipelte, a mi bűneink sújtották a porba. Nekem csak az Isten által rám szabott keresztet kell vinnem, mégis elesem alatta. Mindegy, hogy bűneink terhe, az élet gondjainak súlya alatt roskadunk össze, Jézus mindig segít felállni, ahogyan ő is talpra tudott állni bűneink ácsolta keresztjével.
Hiszem-e, hogy keresztem súlya alatt Jézus segítségével a legmélyebbről is képes vagyok újra talpra állni?

IV. Jézus édesanyjával találkozik
Még a tanítványok is elfutottak, de Mária szeretetből és hitből Fia mellett maradt még a kereszt alatt is. Jézusnak is vigasztalás volt anyját látnia, nekünk is vigasztalás lehet Mária a nehéz órákban. Mária is mindig mellettünk van és közbenjár értünk, úgy ahogyan fiát sem hagyta magára sosem. Szenvedéseim közepette észreveszem-e Máriát? Tudok-e erőt meríteni belőle? Tudom-e hittel kérni őt: „Imádkozzál érettünk bűnösökért.”?

V. Cirenei Simon átveszi a keresztet
Jézus sem bírta egyedül és Cirenei Simon az, aki segít az Istennek vinni a keresztjét.
Én el tudom-e fogadni a segítséget? Van-e bennem elég alázat ahhoz, hogy elismerjem, segítségre szorulok? Le tudom-e küzdeni gőgömet, önelégültségemet, hogy mindent egyedül akarjak elvégezni?
Hiszem-e Jézus szavait, hogy „magamtól nem tehetek semmit.” (Jn 5,30)? Felismerem-e, hogy egyedül, a saját erőmből nem tudom vinni a keresztem? Felismerem-e megtörtségemben, hogy szükségem van Jézusra, mert csak ő tud igazán segíteni? Hagyom-e, hogy az Úr által rám szabott keresztet az Úr segítsen hordozni?

VI. Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét
A tömegből egyedül Veronika lép oda Jézushoz, hogy letörölje megfáradt arcát és enyhítse szenvedéseit. Az én kereszthordozásom közepette sem vagyok egyedül: Jézus mindig ott van mellettem és ha szenvedéseimet egyesítem az ő fájdalmával, akkor maga Jézus lesz az, aki szeretettel odalép hozzám és letörli verítékemet az úton.

VII. Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt
Jézus ismét elesik a kereszt súlya alatt, hogy majd minket fölemeljen. Ő tudja, hogy érdemes újra felállni, hogy van értelme továbbmenni.
Mi is hányszor botlunk el bűneinkben, hányszor görnyedünk össze az élet terhe alatt és hányszor kérdezzük magunktól: van értelme továbbmenni? Van értelme újra felállni? Nem lehetne így maradni és megpihenni? De nem egyedül kell felállnunk. Ha Jézusra tekintünk, Ő szól hozzánk: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (Lk 7,14) Hagyjuk hát magunkat felemelni!

VIII. Jézus szól a síró asszonyokhoz
Jézusnak van még ereje a síró asszonyokhoz fordulni.
Hányan és hányan sírnak és szenvednek körülöttem is, de vajon szenvedéseimben észreveszem-e mások problémáját? Magamról megfeledkezve tudok-e másokat vigasztalni? Talán felebarátaimhoz odafordulva, vigasztalva, szeretve az én keresztem is könnyebb lesz kicsit.

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
Jézus ismét elesik bűneink súlya alatt, de elviseli ezt a megaláztatást is. Elfogadja az Atya kezéből, mert tudja, ez is hozzátartozik ahhoz a keskeny úthoz, amely az életre visz (ld. Mt 7,14).
Egyre nehezebb talpra állni és egyre nehezebb hinni, hogy van még miért felállni, de ha Jézus felkelt újra, akkor nekünk is tovább kell menni, mert a feltámadás ragyogó fénye csak a Golgota keresztjéről látszik.

X. Jézust megfosztják ruháitól
Isten hagyta, hogy Jézust is megalázzák, hogy ruháitól megfosztva megszégyenítsék.
Mi jöhet még ezután? Végre felértünk, végre lehetne pihenni és akkor még azt is elveszítjük, amink megmaradt. Mindent elvesznek… Itt állunk a Golgotán kiszolgáltatva az élet viharainak, megfáradtan, kifosztottan, kisemmizve és megalázva. De még itt is hallatszik a távolból Jézus hangja: „…aki megalázza magát, azt felmagasztalják.” (Mt 23,12)
Igen, mindent elvettek ugyan, de egyet nem tudnak elvenni: a hit még itt is ragyog a lelkemben. Vigyék a ruhát, vigyenek mindent, de a hitem az enyém. A hit a mennyország kapuja, a hit az, ami átsegít a Golgotán.

XI. Jézust keresztre szegezik
Jézusnak értünk kellett megfeszíttetnie. Áldást osztó, csodákat tévő és gyógyító kezeit bűneink szögezték át és Ő szelíden csak ennyit mond: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34)
A gonosz még itt is próbálkozik és folyamatosan kísérti és gúnyolja őt („Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Mt 27,40). Jézus bármikor leszállhatna a keresztről, de értünk a végsőkig viselte a kereszt fájdalmát, hogy előkészítse utunkat az örök életre.
Így kell a kísértések és szenvedések közepette megfeszülnünk és kitartanunk nekünk is Jézus mellett. Persze bármikor feladhatjuk, bármikor mondhatunk nemet, de azzal Jézustól oldatunk el.

XII. Jézus meghal a keresztfán
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) – sóhajt Jézus a kereszten függve megtapasztalva a legszörnyűbb elhagyatottságot és magányt: az Istentől való elszakítottságot. Hányszor érezzük mi is, hogy elhagy az Isten.
Hányszor hisszük, hogy magunkra hagyott minket, hányszor érezzük a sötétséget, elhagyatottságot, hogy nem tudunk imádkozni és mintha távol lenne az Úr – nagyon távol. Pedig ilyenkor van a legközelebb és amikor nem érezzük Őt, akkor kell a legjobban szeretnünk és így megfeszülve, hittel kimondani: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46)
Jézus halálának e pillanatában a római százados megvallja hitét: Jézus még halálában is győz a keresztről, mert a keresztfa korhadt gerendái adják a legszebb gyümölcsöt.

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről
Még az Isten is ki van szolgáltatva másoknak. Élettelenül függött a kereszten és erőtlenné tette magát érettünk, hogy életünk legyen.
Sokszor mi is élettelenül hagyjuk, hogy az élet viharai ide-oda sodorjanak bennünket és közben elfelejtjük, hogy „a szél ott fúj, ahol akar” (Jn 3,8). Elfelejtjük, hogy gyengeségünkben vagyunk a legerősebbek, hogy térdelve imára kulcsolt kézzel vagyunk a legnagyobbak, mert Jézus ezt az utat mutatta az örök élethez.

XIV. Jézust sírba teszik
„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). Jézus halálával egyből megindult az élet: a római katona hitvallása után mások is előkerülnek különböző társadalmi szintekről, akik megvallják hitüket és egyből cselekedetre váltva azokat elmennek Jézus testéért és eltemetik őt.
Jézus halálával sötétség borult ugyan a világra, de ebben a sötétségben már pislákol a fény és mi mégis azt hisszük, hogy az Isten halott. Hiszem-e, hogy a legnagyobb elhagyatottságban, sötétségben is rám ragyoghat Jézus fénye?

XV. Feltámadás
Jézus harmadnapra legyőzte a halált és felépítette a templomot, amint megígérte. Bebizonyította, hogy Ő az Isten egyszülött Fia és ezzel megmutatta, hogy a halállal nem ér véget az élet. A keresztútnak ez az igazi végállomása, a szenvedéseknek ez az igazi gyümölcse, a keresztnek ez a mondanivalója minden ember számára, mert „…aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,13)
„A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre” (misekánon) és mindenfelé Jézus szavait zengik: „én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)

A cikk megjelent a Szentiváni Harangszó áprilisi számában is.

0 Comments

Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök gondolatai a böjtről:

"A böjt a test imádsága. "Utánad szomjúhozik az én lelkem, szintúgy vágyódik utánad az én testem is a puszta és járatlan és vizetlen földön" (Zsolt 63,2). A test is vágyik a Teremtőjére, szeretne bekapcsolódni Isten dicsőítésébe. A komolyan böjtölő embernek minden porcikája tudja, hogy jeles idő van, ha akarna sem tudna megfeledkezni róla. Aki jócselekedettel akarná "kiváltani", az akár meg is feledkezhetne róla, de a korgó gyomor ezt nem engedi. Szamár testvér mindig csak az elején követelőzik, de ha látja, hogy ki az úr, akkor megadja magát, és engedelmesen bekapcsolódik az imába.
Ima nélkül nem sokat ér a böjt. Azt hívjuk inkább fogyókúrának. Nem sok köze van a kettőnek egymáshoz. Összekeverni sem szabad őket. Mintha egy nemes italba kis saras vizet is vegyítenénk. Épp benne van mindkettő, de hát mégis a hitványabb győz a másik fölött. Ha nem Istenre figyelve végzem a böjtöt, ha nem válik tudatos fölajánlássá a lelkemben, ha nem Isten szerelméért teszem, akkor bármilyen cudarul gyötröm is magam, csak "zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom." Nincs benne érték, nincs benne tartalom. Akinek fölajánlom, Ő teszi értékessé a böjtöm. Én magam arra képtelen vagyok.
A lemondással csak a helyet tudom biztosítani önmagamban. Ha a böjttel alkotott hiányt és űrt nem a Lélek tölti meg, melyet imával hívok le, akkor megjelenik benne más: az ítélkezés, a gőg és egyéb hitványságok. Sok olyan fajta van, ami "csak imádsággal és böjttel űzhető ki", aki tehát e kettővel él, sokra juthat a lelki küzdelemben."

Forrás: a Mária Rádió 2010. márciusi hírleveléből.

kép innen.

0 Comments

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.

Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

2 Comments

"Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Mt 25, 34-40)


Főpásztoraink felhívására nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtés lesz a templomokban március 14-dike és 21-dike között. A templomokban, az adományokat ezen a héten lehet majd leadni, minden szentmisét követően, amiket a karitász munkatársai juttatnak majd el a rászorulókhoz.

Hányszor, de hányszor előfordul manapság, hogy amint kilépünk az utcára koldusok hada tartja a markát pár forintért. Valljuk be: legtöbbször nem adunk, vagy legalábbis nem jó szívvel adunk ilyenkor, de most itt a lehetőség. Nem pénzt kérnek tőlünk, csak néhány falatnyi szeretetet és biztosak lehetünk benne, hogy ezek az adományaink jó helyre kerülnek.
Azt hiszem ennyit mindannyian meg tudunk tenni. Biztosan van otthon még néhány üveg lekvár, vagy befőtt a kamra polcán, amit még a nyáron tettünk el, de már nem fog elfogyni az újabb befőzési szezonig. Biztosan van néhány zöldségkonzerv, pár zacskó tészta, liszt, vagy valamilyen gabona, gabonapehely, keksz esetleg olaj, amit odaadhatnánk. Mi holnap bemehetünk az első élelmiszerüzletbe és megvesszük a betevő falatot, míg másoknak csak annyi étel jut, amennyit most odaadunk.
Bíztatok mindenkit, hogy aki teheti, vigyen magával pár falat szeretetet jövőhéten a misére.


Az MKPK körlevele az akcióval kapcsolatban:

Kedves Testvérek!

A 2010-es évet az Európai Unió a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. A következőket írja a hivatalos tájékoztató: „Kontinensünkön a szegénység 80 millió embert fenyeget. Ennyien élnek bizonytalanságban, ennyi embernek kell nélkülöznie azt, amit mások természetesnek vesznek. Élete során bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell tapasztalnia a szegénységet. Egyes csoportok tagjai azonban veszélyeztetettebbek: ilyenek a gyermeket nevelő családok (elsősorban a nagycsaládok és az egyszülős családok), az idősek, a fogyatékkal élők és a bevándorlók. Az EU-ban körülbelül 19 millió gyermek él szegénységben. A szegény háztartásokban felnövő gyermekek – és az ő gyermekeik – esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szegénységből egész életük során nem tudnak kitörni. A szegénységben élő gyermekek számos, egymással összefüggő nehézséget tapasztalnak: rossz lakáskörülmények között élnek, elégtelen egészségügyi ellátásban részesülnek, korlátozottak az oktatással kapcsolatos lehetőségeik, és nem jutnak megfelelő minőségű ételhez és ruházathoz” (forrás: szegenysegeve2010.hu).

A Katolikus Egyház kétezer éve küzd a szegénység ellen minden történelmi korban a maga lehetőségeihez mérten. Az Európai Unió felhívása vészkiáltás, amely a helyzet súlyosságát is tükrözi. A Katolikus Egyház a Caritas Hungarica – Katolikus Karitász segélyszervezetén keresztül eddig is igyekezett és ezután is igyekszik lehetőségeihez mérten mindent megtenni, hogy a szegénységben szenvedőkön segítsen. Ehhez az egész kontinenst átfogó mozgalomhoz mi is szeretnénk tevőleges segítségnyújtással csatlakozni.

A nagyböjti időben különösen is aktuális számunkra a segítés, hiszen a húsvétra való lelki előkészületünket a szentmise prefációja így foglalja össze: „most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussanak.” Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét. Tudjuk, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek. Ezért nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyháznak a szegénység évében meghirdetett akciójához. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. Ezt megtehetik a jövő héten minden hétköznapi és vasárnapi szentmisén. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

Jézus szavai biztassanak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát, amellyel szeretnénk elérni, hogy kevesebb legyen a könny a szegénység, a nélkülözés miatt.

Budapest, 2010. március 11.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

0 Comments

"Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel; aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy, aki nem vágyakozik az nem virraszt, és aki nem virraszt, azt alva fogja találni az érkező Vőlegény. - A böjt a test kiáltása Isten után, kiáltás a mélységből, abból a szakadékból, ahol a legmélyebb sebzettségünkkel és beteljesületlenségünkkel találkozunk, és ahol engedjük mindezt Isten mélységeibe hullani. A magunk mélységében ui. Istennel találkozunk.”
(Anselm Grün)


Manapság a test kultuszát istenítő korban divatos dolognak számít böjtölni. Köztudott ugyanis, hogy a böjt tisztít, méregtelenít, gyógyít és erősít… stb. Az már kevésbé közismert, hogy a böjtnek ugyanilyen hatása van a lélekre is, ezért találjuk említését a Szentírásban is mindig az imával egy sorban.

A böjt és az Egyház
A böjtöt maga az Úr kérte az izraelitáktól (ld. Lev 16,29-31), akik ennek megfelelően rendszeresen böjtöltek. A zsidók szemében a böjt imájuk megerősítése volt, másrészt vezeklési és bűnbánati gyakorlatként is éltek vele. Böjtölve kérték az Úr bocsánatát és segítségét, ha bajban voltak és böjttel fejezték ki megtérési szándékukat is, hogy visszatérnek Istenhez. Ezek a böjtök átszövik az egész Ószövetséget: böjtölt Mózes, Józsué, Dávid, Acháb, Dániel és velük az egész nép, de még a próféták is.
Az Újszövetségben úgyszintén találkozunk böjttel a farizeusok között is, de böjtöl Keresztelő Szent János és maga Jézus is, majd Jézus mennybemenetele után Pál apostol és az apostolok is böjtöltek egy-egy fontosabb döntés előtt (pl: ApCsel 13,3). Az ősegyházban a bűnbánat mellett a böjt az eljövendő Úrra való várakozás, illetve az Istenre hagyatkozás jele is, ahogy a szentségek kiszolgáltatása előtt a szentséget kiszolgáltató és a szentségben részesülő is böjtölt. A következő időkben főleg a szentek tulajdonítanak nagy jelentőséget a böjtnek, ma pedig az Egyházban a nagyböjt a tényleges böjti idő.

Hogyan böjtöljünk?
A böjt nélkülözhetetlen a lelki életben való előrehaladásban, erre Jézus maga adott példát, amikor 40 napig böjtölt az örömhír hirdetése előtt (ld. Lk 4,1-4). Később Jézus maga mondja el azt is, hogy hogyan böjtöljünk: „Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van!” (Mt 6,17-18)
A böjt elsősorban nem csak a tápláléktól való megfosztottságot jelenti. Az Egyház előszeretettel ajánlja a kenyéren és vízen való böjtölést, aminek szimbolikus jelentése is van: sorsközösséget vállalunk ezzel a szegényekkel, mert a kenyér és a víz a szegények eledele. A kenyér ezen felül az életet és az Égi Kenyeret is jelképezi, a víz pedig a lelki tisztulás és szintén az élet jelképe.
Ezen kívül választhatunk bármilyen más böjtformát is (pl.: húsról vagy édességről való lemondás), de az Egyház inkább arra figyelmeztet, hogy a böjti időben buzgóbban gyakoroljuk a szeretet tetteit (jézusi böjt) és vállaljunk valamilyen önmegtagadást. Erről szól Izajás próféta is, amikor az Úr szavait közvetíti a böjtről: „Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik. Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.” (Iz 58,9-11)

A böjt lelkisége
A keresztény hagyomány a test és lélek egységét tanítja, azaz a böjt megszenteli a testet, amely a Lélek temploma (ld. 1Kor 6,19). Ezen kívül a test egészsége és a lélek tisztasága szorosan összefügg, így a böjt hatással van a lélekre is.

A test megtérése, a szív szabadsága
A jóllakott test elnehezül, és eltompítja vele együtt a szív éberségét is. A böjt viszont segít felismerni a test és a szív negatív hajlamait, sokan ezért is ódzkodnak tőle, mert az ember nem szereti meglátni saját szennyét, bűnét. Ugyanakkor a böjt felszabadítja a testet, szabaddá és függetlenné teszi az anyagiaktól. Megszabadít a külső dolgoktól, ezáltal megszabadít a lelki életünket megkötöző szenvedélyektől is. A böjt segít felismerni, hogy nem a test irányítja a vágyakat, az élvezeteket és a gondolatokat, hogy az ember nem a teste rabszolgája, hanem a lélek uralkodik a test fölött. Így vezet el a böjt a szív, a lélek és az ész szabadságára, amely új távlatot nyit meg előttünk és teret enged Istennek. A test éhsége által a lélek éhsége is előtérbe kerül és felébreszti az Isten utáni vágyat. A böjt tehát szabaddá tesz és elvezet Istenhez, ahogyan Pál apostol is írja: „Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet.” (Gal 6,18).

A lélek tisztasága
A böjt által nemcsak a test tisztul meg a méreganyagoktól és a vágyak, kívánságok megkötözésétől, hanem a lélek is. Az anyagiakon felülemelkedve megszabadulunk attól a belső görcstől, hogy mindig egyre több mindenre van szükségünk, hogy egyre többet akarjunk. A böjt segít elengedni minden felesleget, többletet és a böjt által megérthetjük, hogy minél kevesebb anyagi javat halmozunk, annál szabadabb a lélek. A böjt által megérthetjük, hogy mi az, ami igazán szükséges az életben, így bensőleg szabaddá tesz és elvezet bennünket a lelki szegénységhez, amiről Jézus azt tanítja a hegyi beszédben: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3)

Megedződik a lélek
A böjtben nemcsak testünk és immunrendszerünk lesz ellenállóbb, de a lélek is hasonló tulajdonságokat nyer azáltal, hogy a böjt felszabadítja a test rabságából, megszabadítja a szenvedélyektől és tekintetét Istenre irányítja. A böjt során a megvonás miatt nemcsak a test kívánságai erősödnek fel, de a lélek kísértései is növekednek, ahogy Jézusnál is láttuk a pusztában. A kísértéseket legyőzve viszont erősödik és megedződik a lélek a gonosszal szembeni harcban.

A felebarát szeretete
A böjt nemcsak önmagunkhoz és Istenhez visz közelebb, hanem elvezet felebarátaink és a szükséget szenvedők felé is, így beszélhetünk a böjt szociális értékéről is. Bűneink, árnyoldalaink ill. testi és lelki határaink megtapasztalása alázatosabbá és irgalmassá tesz bennünket és ahogy lelkünk szabadabbá és egyre nyitottabbá válik, feléled bennünk a szeretet, ami már önmagában képes csodát tenni és felismerjük a környezetünkben élők lelki és anyagi szükségleteit is. Az ősegyházban ezért a böjt és az ima mellett az alamizsna is szerepelt a böjti időszak előírásai között.

Új távlatok
A böjt által új távlatok nyílnak a lelki életben. A böjtölés révén, ahogy az anyagi vágyak felhői kitisztulnak lelki szemeink elől, Isten akarata könnyebben felismerhető és ritkábban tévesztjük szem elől. A böjtben az ember odaadja magát Istennek, elétárja erőtlenségét és ilyenkor befogadóbb Isten szavára, ezáltal az Oltáriszentségre is, amely akkor is él és hat bennünk, ha nem értjük teljesen a titkát. Böjtölve tehát teljesen más értelmet nyer az ima, felértékelődik a szentmise és az Úr Igéje is, mert rájövünk, hogy több élet van ezekben, mint a mindennapi ételben. A szentségi böjtöt is többek között ezért kéri az Egyház.

Bűnbánat
A böjtben önmagunkkal és bűneinkkel is találkozunk, amely az Isten felé fordulással bűnbánathoz vezet bennünket, de megmutatja gyenge és veszélyeztetett pontjainkat is, amellyekkel Jézus megkísértéséből tanulva fel kell vennünk a harcot. A kitartó böjt viszont átformálja és megszelídíti a bennünk élő romboló erőket, ugyanis a böjt egyben már a bűnbánat jele is, mert az ember a böjttel megmutatja, hogy újra Istenhez szeretne fordulni.

Az ima és a böjt kapcsolata
„…csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21) - tanítja Jézus, tehát a böjt és az ima között szoros összefüggés van. Nem csak az egyikre, hanem mindkettőre szükség van a gonosz elleni harcban, a szív és a lélek megtisztításához, a lelki növekedéshez és a bűnbánathoz. A böjtben nem győzhetünk ima nélkül és az ima is hatékonyabb, amikor böjtölünk. Az a böjt azonban, amely az imádságot támogatja irgalomból, alázatból és szeretetből fakad.
„Az ima és a böjt bizonyos értelemben hitünk két oszlopát képezi” – írja Slavko Barbaric a keresztény böjtről írott művében – „ugyanis mindkettő részt vesz kereszténnyé alakításunkban, mert elmélyíti kapcsolatunkat Istennel és felebarátunkkal.”

Utószó
A böjt tehát a test imája, ami nagyböjtben Dáviddal együtt a következő imára indíthatja a böjtben megtört lelket: „Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök." (Zsolt 51,11-15)

A cikk rövidebb változata megjelent a Szentiváni Harangszó márciusi számában is.

Felhasznált irodalom:
A böjtről - Karizmatikus.hu
Böjtölés élvezettel (M-érték Kiadó)
Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel
P. Slavko Barbaric: A böjt

0 Comments