Nemcsak kenyérrel...

Ma délután a Kálvin téri aluljárón siettem át a metróhoz.
Pár lépést tehettem, amikor megállít egy megtört, halk szavú nő és tartja a piszkos markát. Gyorsan végignéztem, de nem tűnt koldusnak. Kicsit koszos volt, nagyon fáradt, talán még volt is hová hazamennie, de látszott, hogy tényleg nagyon szegény. Az arcáról lerítt a szégyen, hogy neki itt most alamizsnára kell tartania a markát és elviselni, ahogy elmennek mellette és átnéznek rajta azok, akiknek az Úr kegyelméből még van mit enniük.
De nem volt időm ezen gondolkozni, csak automatikusan odavetettem neki is, amit ilyenkor szoktam:
- Nekem sincsen, ne haragudjon. Viszontlátásra." - és siettem tovább, de még hallottam, ahogy végtelen fájdalommal és bánattal a hangjában reménytelenül maga elé mormogja:
"- Kaja is jó."
Na, ez szíven ütött.

Régebben mindig volt nálam néhány kifli vagy szendvics ilyen esetre, ha bementem a városba. Mindig örömmel adtam adtam ezeket az ételeket azoknak a koldusoknak, akik megállítottak, de miután többször kigúnyoltak emiatt és hozzám vágták, hogy mit képzelek, hogy ételt adok nekik, amikor pénzre van szükségük, leszoktam róla.

Ezt a nőt viszont most tényleg megsajnáltam.
Ez a nő tényleg éhes volt, és tényleg nem volt mit ennie. Éhezett... Ott a sok büfé és pékség között, a jóllakott, elhízott, rohanó és pénzüktől pöffeszkedő emberek között a város közepén éhezett... Felfoghatatlan számomra, hogy a 21. században, a bőség századában a túltermelésről híres Európában, Budapest belvárosában ez az ember éhezik.

És akkor már az sem igaz, hogy nekem sincsen...
Hirtelen átvillant az agyamon, hogy hazamegyek és ott vár néhány kiló alma a spejzban, a hűtő tele van zöldséggel és van néhány főtt krumpli is a sütőben, ami a vacsorából maradt. Elég szerény lakoma, de jól lehet lakni vele és mindig van. Istennek legyen érte hála, még sosem kellett éheznem. Ha szegényesen is, de mindig megvolt a napi betevő falat.

Átkutattam a pénztárcám, de minden aprót összekaparva is csak 600 forint volt nálam. Ekkora összeggel tudtam elindulni otthonról, hogy bejöjjek a városba és ebből még haza kell mennem. Maradna 240 forint, amit oda tudnék adni. Az utolsó fillérjeim... Képtelenség. Inkább tovább siettem.

Befordultam a metróhoz és látom a pékségben, hogy egy kisebb pogácsa 120 forint. Milyen jól lakna ez a nő két ilyen pogácsával! Milyen jól esne neki ez a pár falat, hogyha tényleg annyira éhes. Milyen jól fog esni nekem is az a pár szem főtt krumpli, ha hazaérek. Igen, nekem van hová hazamennem, de ő talán itt alszik valahol...

Már léptem is oda a pékséghez, amikor hallom:
"-Nehogy ráköltsd az utolsó forintjaidat is! És ha 5-10 forinttal drágult a vonaljegy vagy a vonatjegy, már nem fogsz tudni hazamenni."
Megijedtem. Tényleg jártam már így és szörnyű volt, hogy a jegykiadó automatánál kellett néhány forintot kuncsorognom az emberektől. Nem költhetem el az utolsó forintjaimat! Azt hiszem, valami ilyesmit súghatott az almafán tekergő kígyó is Évának, most viszont tényleg igaza van. Igaza van? Nem, a gonosznak sosincs igaza, akármilyen őrültség legyen is az, amit Jézus kér, úgyhogy már kértem is a két pogácsát a pultnál bízva abban, hogy az Úr majd gond nélkül hazavezet.
Míg csomagolták a pogácsát, előkotortam és odaadtam az utolsó forintjaimat is a kasszánál, amikor eszembe jutottak Jézus szavai az evangéliumból: "Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más." (Lk 21,3)

A pogácsa nagyon friss volt, még érezni lehetett, hogy meleg és most sült.
Meglepően hűvös volt a délelőtt, ez a szegény nő biztosan nagyon fog örülni a meleg péksüteménynek.
Visszamentem és láttam, hogy még mindig ott áll az aluljáró közepén az emberek közömbös és rohanó tömegében. Mintha csak megérezte volna, hogy felé igyekszem, megfordult, egyenesen rám nézett, én meg már messziről nyújtottam felé a pogácsákat. Hogy felderült az arca, még a szeme is mosolygott, ahogy hálálkodott a meleg pogácsákért!
Átnyújtottam neki és hirtelen Jézus állt előttem: "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek..." (Mt 25,40)


Kép a Csipetnyi só oldaláról.

1 Comment

"Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Mt 25, 34-40)


Főpásztoraink felhívására nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtés lesz a templomokban március 14-dike és 21-dike között. A templomokban, az adományokat ezen a héten lehet majd leadni, minden szentmisét követően, amiket a karitász munkatársai juttatnak majd el a rászorulókhoz.

Hányszor, de hányszor előfordul manapság, hogy amint kilépünk az utcára koldusok hada tartja a markát pár forintért. Valljuk be: legtöbbször nem adunk, vagy legalábbis nem jó szívvel adunk ilyenkor, de most itt a lehetőség. Nem pénzt kérnek tőlünk, csak néhány falatnyi szeretetet és biztosak lehetünk benne, hogy ezek az adományaink jó helyre kerülnek.
Azt hiszem ennyit mindannyian meg tudunk tenni. Biztosan van otthon még néhány üveg lekvár, vagy befőtt a kamra polcán, amit még a nyáron tettünk el, de már nem fog elfogyni az újabb befőzési szezonig. Biztosan van néhány zöldségkonzerv, pár zacskó tészta, liszt, vagy valamilyen gabona, gabonapehely, keksz esetleg olaj, amit odaadhatnánk. Mi holnap bemehetünk az első élelmiszerüzletbe és megvesszük a betevő falatot, míg másoknak csak annyi étel jut, amennyit most odaadunk.
Bíztatok mindenkit, hogy aki teheti, vigyen magával pár falat szeretetet jövőhéten a misére.


Az MKPK körlevele az akcióval kapcsolatban:

Kedves Testvérek!

A 2010-es évet az Európai Unió a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. A következőket írja a hivatalos tájékoztató: „Kontinensünkön a szegénység 80 millió embert fenyeget. Ennyien élnek bizonytalanságban, ennyi embernek kell nélkülöznie azt, amit mások természetesnek vesznek. Élete során bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell tapasztalnia a szegénységet. Egyes csoportok tagjai azonban veszélyeztetettebbek: ilyenek a gyermeket nevelő családok (elsősorban a nagycsaládok és az egyszülős családok), az idősek, a fogyatékkal élők és a bevándorlók. Az EU-ban körülbelül 19 millió gyermek él szegénységben. A szegény háztartásokban felnövő gyermekek – és az ő gyermekeik – esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szegénységből egész életük során nem tudnak kitörni. A szegénységben élő gyermekek számos, egymással összefüggő nehézséget tapasztalnak: rossz lakáskörülmények között élnek, elégtelen egészségügyi ellátásban részesülnek, korlátozottak az oktatással kapcsolatos lehetőségeik, és nem jutnak megfelelő minőségű ételhez és ruházathoz” (forrás: szegenysegeve2010.hu).

A Katolikus Egyház kétezer éve küzd a szegénység ellen minden történelmi korban a maga lehetőségeihez mérten. Az Európai Unió felhívása vészkiáltás, amely a helyzet súlyosságát is tükrözi. A Katolikus Egyház a Caritas Hungarica – Katolikus Karitász segélyszervezetén keresztül eddig is igyekezett és ezután is igyekszik lehetőségeihez mérten mindent megtenni, hogy a szegénységben szenvedőkön segítsen. Ehhez az egész kontinenst átfogó mozgalomhoz mi is szeretnénk tevőleges segítségnyújtással csatlakozni.

A nagyböjti időben különösen is aktuális számunkra a segítés, hiszen a húsvétra való lelki előkészületünket a szentmise prefációja így foglalja össze: „most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussanak.” Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét. Tudjuk, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek. Ezért nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyháznak a szegénység évében meghirdetett akciójához. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. Ezt megtehetik a jövő héten minden hétköznapi és vasárnapi szentmisén. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

Jézus szavai biztassanak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát, amellyel szeretnénk elérni, hogy kevesebb legyen a könny a szegénység, a nélkülözés miatt.

Budapest, 2010. március 11.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

0 Comments