"Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik."
(Mt 4,4)

Jézus az aluljáróban

2010. október 15., péntek 16:25 By Szamóca , In , ,


Ma délután a Kálvin téri aluljárón siettem át a metróhoz.
Pár lépést tehettem, amikor megállít egy megtört, halk szavú nő és tartja a piszkos markát. Gyorsan végignéztem, de nem tűnt koldusnak. Kicsit koszos volt, nagyon fáradt, talán még volt is hová hazamennie, de látszott, hogy tényleg nagyon szegény. Az arcáról lerítt a szégyen, hogy neki itt most alamizsnára kell tartania a markát és elviselni, ahogy elmennek mellette és átnéznek rajta azok, akiknek az Úr kegyelméből még van mit enniük.
De nem volt időm ezen gondolkozni, csak automatikusan odavetettem neki is, amit ilyenkor szoktam:
- Nekem sincsen, ne haragudjon. Viszontlátásra." - és siettem tovább, de még hallottam, ahogy végtelen fájdalommal és bánattal a hangjában reménytelenül maga elé mormogja:
"- Kaja is jó."
Na, ez szíven ütött.

Régebben mindig volt nálam néhány kifli vagy szendvics ilyen esetre, ha bementem a városba. Mindig örömmel adtam adtam ezeket az ételeket azoknak a koldusoknak, akik megállítottak, de miután többször kigúnyoltak emiatt és hozzám vágták, hogy mit képzelek, hogy ételt adok nekik, amikor pénzre van szükségük, leszoktam róla.

Ezt a nőt viszont most tényleg megsajnáltam.
Ez a nő tényleg éhes volt, és tényleg nem volt mit ennie. Éhezett... Ott a sok büfé és pékség között, a jóllakott, elhízott, rohanó és pénzüktől pöffeszkedő emberek között a város közepén éhezett... Felfoghatatlan számomra, hogy a 21. században, a bőség századában a túltermelésről híres Európában, Budapest belvárosában ez az ember éhezik.

És akkor már az sem igaz, hogy nekem sincsen...
Hirtelen átvillant az agyamon, hogy hazamegyek és ott vár néhány kiló alma a spejzban, a hűtő tele van zöldséggel és van néhány főtt krumpli is a sütőben, ami a vacsorából maradt. Elég szerény lakoma, de jól lehet lakni vele és mindig van. Istennek legyen érte hála, még sosem kellett éheznem. Ha szegényesen is, de mindig megvolt a napi betevő falat.

Átkutattam a pénztárcám, de minden aprót összekaparva is csak 600 forint volt nálam. Ekkora összeggel tudtam elindulni otthonról, hogy bejöjjek a városba és ebből még haza kell mennem. Maradna 240 forint, amit oda tudnék adni. Az utolsó fillérjeim... Képtelenség. Inkább tovább siettem.

Befordultam a metróhoz és látom a pékségben, hogy egy kisebb pogácsa 120 forint. Milyen jól lakna ez a nő két ilyen pogácsával! Milyen jól esne neki ez a pár falat, hogyha tényleg annyira éhes. Milyen jól fog esni nekem is az a pár szem főtt krumpli, ha hazaérek. Igen, nekem van hová hazamennem, de ő talán itt alszik valahol...

Már léptem is oda a pékséghez, amikor hallom:
"-Nehogy ráköltsd az utolsó forintjaidat is! És ha 5-10 forinttal drágult a vonaljegy vagy a vonatjegy, már nem fogsz tudni hazamenni."
Megijedtem. Tényleg jártam már így és szörnyű volt, hogy a jegykiadó automatánál kellett néhány forintot kuncsorognom az emberektől. Nem költhetem el az utolsó forintjaimat! Azt hiszem, valami ilyesmit súghatott az almafán tekergő kígyó is Évának, most viszont tényleg igaza van. Igaza van? Nem, a gonosznak sosincs igaza, akármilyen őrültség legyen is az, amit Jézus kér, úgyhogy már kértem is a két pogácsát a pultnál bízva abban, hogy az Úr majd gond nélkül hazavezet.
Míg csomagolták a pogácsát, előkotortam és odaadtam az utolsó forintjaimat is a kasszánál, amikor eszembe jutottak Jézus szavai az evangéliumból: "Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más." (Lk 21,3)

A pogácsa nagyon friss volt, még érezni lehetett, hogy meleg és most sült.
Meglepően hűvös volt a délelőtt, ez a szegény nő biztosan nagyon fog örülni a meleg péksüteménynek.
Visszamentem és láttam, hogy még mindig ott áll az aluljáró közepén az emberek közömbös és rohanó tömegében. Mintha csak megérezte volna, hogy felé igyekszem, megfordult, egyenesen rám nézett, én meg már messziről nyújtottam felé a pogácsákat. Hogy felderült az arca, még a szeme is mosolygott, ahogy hálálkodott a meleg pogácsákért!
Átnyújtottam neki és hirtelen Jézus állt előttem: "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek..." (Mt 25,40)


Kép a Csipetnyi só oldaláról.

1 megjegyzés:

Katuska írta...

Voltam már én is hónapokig nagyon rossz helyzetben,most evickéltünk ki belőle és hálát adok az Úrnak,hogy segített kikecmeregnünk a nehéz helyzetből.Amikor egyszer-kétszer sikerült segítenem valakin abban a kétségbeesett helyzetben is-hálás voltam ,hogy az utamba sodródott a lehetőség.Mindíg megköszöntem a Teremtőnek,hogy erős vagyok,egészséges lehetőségem van küzdeni.....
Most-Karácsony másnapján-,megríkattál ezzel a történettel-,de köszönöm Neked....

2010. december 26. 10:14
Related Posts with Thumbnails