Nemcsak kenyérrel...

Már október végén csodálkoztam a hipermarketek reklámújságjaiban fel-felbukkanó karácsonyi díszeken és műfenyőkön. Még halottak napjára készültünk és közben már karácsonyfák árasztottak el bennünket. Persze egyértelmű, hogy ez csak gazdasági érdekekről szól és eladni szeretnének minél többet, hogy jó üzlet legyen a karácsonyból. Ez évek óta így működik, ezen már nincs miért meglepődni.
Viszont megrökönyödés előtt azon még jobban elcsodálkoztam, amikor a fővárosban egy bevásárlóközponton keresztül vitt az utam és mindenütt fenyőágak és díszek lógtak az ártatlan vásárlók arcába - ha akarjuk, ha nem. Mi ez a karácsonyi zsongás november elején? Mi ez az advent-várás?
Most már november vége van, jövőhéten tényleg megkezdődik az adventi időszak, vagyis a karácsonyra készülésnek az ideje. De ha ezen a készülődésen már túl vagyunk, mert már egy hónapja készülünk, mit fogunk csinálni adventben? Mire itt a karácsony már megcsömörlünk a sok karácsonyi cicomától, reklámtól, hangulattól? Ha ez így folytatódik, lassan ki kéne már találnunk, hogy mi legyen a húsvéti menü és hova rejtsük a húsvéti tojásokat a gyerekek elől...


Október óta foglalkoztat a kérdés: hova ez a kapkodás, mi végett ez a sietség? Tényleg ennyire nem bírunk magunkkal? Tényleg ennyire Jézusra vágyunk, hogy megszülessen közénk karácsony éjjelén? Vajon tényleg csak gazdasági érdekek húzódnak meg a háttérben, hogy minél több ajándékot el lehessen adni, természetesen a válságra való tekintettel minél kedvezőbb hitellehetőségek mellett?
Nem hiszem, hogy csak erről van szó, hiszen annyira jellemző manapság, hogy mindent siettetünk, hogy mindent azonnal akarunk. De miért? Talán üresek, szürkék a hétköznapjaink? Nincs már örömünk a mindennapokban, nem tudjuk megtölteni tartalommal? Inkább beletemetkezünk és elrejtőzünk egy olyan hangulatba, ami kellemes emlékeket, szeretetteljes légkört és a családi békét idézi fel, amit valahogyan nem találunk a rohanás, a munka, a sütés-főzés közepette?
Nem lehet, hogy erről mi tehetünk? Biztos, hogy csak karácsonykor lehet igazán szeretni és egy jót beszélgetni szeretteinkkel az étkezőasztal körül? Biztos, hogy ehhez a karácsony légköre szükséges?
Nem hiszem.

Ha viszont így van, akkor ne siettessük az ünnepet, ne zsongjunk a világgal a sütés-főzési, díszítési, vásárlási láztól, mert ez a karácsonynak csak a szekularizálódott formáját nyújtja, amelyben sajnos Jézusnak már nem jut hely. Ne vegyünk részt ebben!
Nem véletlen kaptunk karácsony előtt négy hetet a lelki felkészülésre! Az advent időszaka elég ahhoz, hogy szívünket, lelkünket felkészítsük Jézus születésére.
"Mindennek megvan az órája" (Préd 3,1) - figyelmeztet a Szentírás. Sokáig nem értettem, hogy miért kellett ezt leírni és ennyire részletesen kifejteni, de most már látom, hogy képtelenek vagyunk a jelenben élni, képtelenek vagyunk elfogadni azt, ami most van. Mindig többet és mást akarunk, pedig mindennek megvan a maga ideje, nekünk semmi más dolgunk nincsen, csak egészen jelen lenni.

És ha most egészen jelen szeretnénk lenni, akkor félretesszük a karácsonyt még egy kis időre és odafigyelünk Krisztus Király ünnepére, ami eddig talán minden évben elfelejtődött a karácsonyi zsongás miatt. "Mindennek megvan az órája" és az Egyház most advent előtt még arra figyelmeztet bennünket, hogy ne felejtsük el: Krisztus, a Mindenség Királya és a keresztény élet középpontja. Életünk, csakúgy mint karácsonyunk csak Ővele lehet teljes.
Legyünk hát egészen jelen az ünnepi szentmisén és éljük át mély hittel és lélekkel, hogy Jézus nemcsak Megváltónk, de igaz és hű Királyunk is, aki szereti és minden jóval betölti (vö. Lk 1,53) az Ő népét.

kép innen