Nemcsak kenyérrel...

Az üzletek már az ünnep előtt két hónappal vásárlásra csábítottak, a bankok, pénzintézetek már októberben a karácsonyi hitelakcióikkal bombáztak bennünket, már advent előtt díszek, égősorok, fenyőágak kígyóznak a bevásárlóközpontokban és még így is napjainkra egy rohanás, kapkodás a karácsony. Csak vásárolunk, nyugtalankodunk, hogy mindent megvettünk-e, hogy minden ismerősünknek írtunk-e egy sms-t, vagy legalább egy e-mailt, hogy elég lesz-e az öt kiló cukor az ünnepi süteményekhez, hogy illik-e a kókuszos szaloncukor csomagolása a fához, vagy inkább zseléset kellett volna venni… Üzlet lett az egyik legszentebb ünnepünkből, stressz és rohanás váltotta fel az áhítat és a várakozás legszentebb heteit, fáradtság és kimerültség jellemzi az öröm és a szeretet ünnepét, ráadásul megpróbálták forintban mérhetővé tenni a mérhetetlent, nagyon kedvező hitelekkel megvásárolhatóvá a szeretetet és igyekeztek egy feldíszített fává és roskadásig megterített asztallá alacsonyítani Isten legnagyobb ajándékának ünnepét. Igen, a karácsony is szekularizálódott, ahol Jézusnak már aligha jut hely. Olyan ez, mint a mákos tészta mák nélkül: ízetlen és erőltetett…


Ez ma a világ karácsony-képe, ami már csak árnyéka az ünnep eredeti szépségének, pedig sok nyelvben a karácsony szó, megragadva az ünnep lényegét, Krisztusnak szentelt éjszakát jelent, vagyis azt, amit a Biblia is ír, hogy a keleti bölcsek Jézust felkeresve „leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki.” (Mt 2,11) Nem egymásnak, hanem Jézusnak.

Különös éjszaka volt ez: az emberek tették a dolgukat, csakúgy mint máskor: ettek-ittak, beszélgettek, aludtak, miközben csendesen, minden feltűnés nélkül közénk lépett az Isten, „nem azért…, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45). Ebben a sokat jelentő, néma éjszakában csak a három király volt az, aki elment és felkereste Jézust. Így van ez ma is: más köti le az emberek figyelmét: vásárolnak, sütnek-főznek, takarítanak, készülődnek, kapkodnak, vagy a szépen becsomagolt ajándékok között várják a karácsonyi áhítatot, de csak kevesen vannak, akik elmennek Jézus jászolához hódolni neki. Pedig ma már nem kell aranyat, tömjént és mirhát vinnünk magunkkal, elég ha szívünk kincseit, szeretetünk jó illatát és lelkünk balzsamát ajándékozzuk neki, a karácsony ugyanis a szívünkben játszódik le, minden más csak külsőség.

Ha az áruházak hivalkodó, vásárlásra ösztönző neonfényei helyett az adventi koszorú kicsiny, szelíd gyertyalángjaira tekintünk, megérthetjük, hogy a legdrágább ajándéknál sokkal többet ér a filléres ráfordítással, de csak sok-sok szeretettel elkészíthető ajándék, hogy a rengeteg különféle és változatos bejgli, mézeskalács és sütemény között a szeretettel megkent egyszerű kenyér a legfinomabb, hogy a drága, díszes karácsonyfák között a zsoltárokat éneklő, vidám szívvel díszített fa a legszebb. Nem véletlenül érkezett Jézus is minden fényűzést nélkülöző pajtába. Isten szereti az egyszerűséget.

Mint ahogy Dr Barsi Ernő írja népünkről: „Magyar népünk valaha sokkal mélyebben, igazabban átérezte mit jelent nekünk, porból lett, halandó embereknek a Megváltó születése. Nemzedékről nemzedékre átörökített szokásainak sorával készült Jézus születése napjának megünneplésére. Kivált a falusi embernek nem volt pénze gazdag ajándékok vásárlására, nem világított villany a szobájában, még a petróleum lámpát is későn gyújtotta meg, mert drága volt a petróleum. De adventi estéken a kályha körül összeült a család, s kiszűrődő fénye mellett, kukoricamorzsolás közben énekelték sorra az adventi, meg a karácsonyi énekeket.” Hiszem, hogy ebben az egyszerű, felhajtás nélküli várakozásban Jézus is örömmel születik meg minden karácsony estén.

Ha az adventi készülődésben is Jézusra emeltük tekintetünket és szívünk jászolát készítettük elő neki, akkor az adventi várakozást, csendes áhítatot szenteste felváltja a beteljesedett csoda, az isteni örömmel átitatott alleluja, mert ebbe a szegénységbe, szerénységbe érkezik az Isten. Az Úr jelenlétében „a gonoszság hatalma megtörik” (zsolozsmából), az adventi koszorú szelíd fényei beragyogják egész lelkünket és gyönyörű, fehér hópelyhekben hull szívünkbe a kegyelem: „Velünk az Isten.” (Mt 1,23)

Ez az ünnep igazi lényege is, hogy megszületett közénk Jézus, akiben az Úr a legtökéletesebben nyilvánította ki szeretetét. „Vajon ragyoghat-e fel számunkra Istennek ennél nagyobb kegyelme, mint az, hogy egyszülött Fiát, aki csak az övé volt, Emberfiává tette; és fordítva: az ember gyermekét Isten gyermekévé?” (Szent Ágoston) Hogyan ünnepelhetnénk hát szebben ezt a csodát, mint ahogy a zsoltáros és Szent Pál is mondja: „Ujjongjatok az Úrban, igazak, a hívőkhöz illik a dicséret!” (Zsolt 33,1-3) és „örüljetek az Úrban szüntelenül” (Fil 4,4), hogy az éjféli mise tömjénillatú misztériumában hálatelt szívvel és örömmel kapcsolódhassunk az angyalok kórusába: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek…” (Lk 2,14)

A cikk megjelent a Szentiváni Harangszó decemberi számában is.

Ihlet az alábbi írásokból:
Erdélyi Református Egyházkerület
Food & Wine
Hitvallás
Jeles napok
Keresztények.hu
Szent András evangelizációs iskola
Ünnepeink - téli ünnepek