Reményik Sándor: Kegyelem
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.Ez a magától: ez a Kegyelem.
2 megjegyzés:
Gyönyörű!
Épp azt forgatom a fejemben napok óta, hogy a böjtre előveszek néhány verses kötetet a katarzis-élmény kedvéért. És beszereztem a Bicsérdí és a másik B-s könyvet is!
Tényleg szép vers, főleg ha az ember már átélt ilyet és át tudja érezni.
És Bicsérditől hol és milyen könyvet tudtál megvenni? Antikvár darab? És hasznos könyv? Mert nekem nincs tőle semmim.
Viszont én is beszereztem ám a Böjtölés nagykönyvét, amit mondtál!
És milyen verses kötetet forgatsz majd a böjt alatt?
Megjegyzés küldése