Nemcsak kenyérrel...

...él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik." (Mt 4,4 és vö. MTörv 8,3b; Lk 4,4)

Nem véletlenül választottam ezt az Igét a blog címéül, hiszen a mai rohanó, fogyasztói társadalmunkban semmi sem lehet aktuálisabb ennél a mondatnál.
Nem volt ez másként az Ószövetség korában sem, hiszen a Szentírás mindkét része ugyanúgy változtatás nélkül tartalmazza a fentebb említett gondolatot, mintegy jelezve időtlenségét és aktualitását minden időben.

Talán már unalomig hallottuk, hogy "nemcsak kenyérrel él az ember...", talán már nem is mond számunkra semmit, de belegondoltunk már komolyabban is, hogy milyen mély mondanivalója van ennek a pár sornak? Belegondoltunk már, hogy hiába az ételektől roskadozó asztal, kenyérrel nem lehet jóllakni? És ha belegondoltunk, vajon meg is tapasztaltuk már az igazi éhséget a tanítás után, "amely az Isten szájából származik"?
Biztosan ismerünk olyanokat, vagy hallottunk már olyan emberekről, akik csak a kenyeret veszik magukhoz és megpróbálnak Isten igéje nélkül élni. Ők sosem fognak jóllakni, sosem fognak teljes életet élni, mindig hiányzik majd nekik valami, amit semmiféle kenyérrel, étellel, vagyonnal, autóval, szórakozással, alkohollal, droggal nem lehet pótolni, betölteni.
Csak az Úr igéjével lakik jól a lélek, de vajon érezzük-e ennek hiányát, mint ahogy érezzük az éhséget, ha kenyérre van szükségünk?


Hét évvel ezelőtt mikor még katekumen voltam, rögtön az első alkalommal hitoktatónktól azt a feladatot kaptuk, hogy egyik nap 24 órán keresztül ne igyunk. Kicsit furcsálltam a dolgot, de nem kételkedtem: biztosan van értelme, úgyhogy egyik nap rászántam magam erre a házi feladatra és megcsináltam. Tisztán emlékszem, hogy május közepe volt, egy forró szerdai nap, suliba kellett menni, muszáj volt hát bevergődnöm a városba aznap is. A májusi hőségtől a városi betondzsungel öntötte a meleget, a forróságtól vibrált a levegő, a vonaton akkor még nem volt légkondi, csak fülledt meleg. Iszonyúan szomjaztam. Mit megadtam volna egy korty vízért! Még ma is emlékszem mennyire kívántam egy csepp vizet. A pályaudvaron ott állt a kút, csobogott belőle a friss, tiszta víz. El kellett mennem mellette úgy, hogy nem nyelhettem le egy csepp vizet sem belőle. Hiába ettem almát tömegével, az nem ugyanaz. Csak pótlék volt minden, de semmi sem helyettesítette a vizet.
Ez volt a feladat lényege is: tapasztaljuk meg az igazi szomjúságot és érezzük meg, hogy így kell mindig szomjaznunk Isten után is, mert egyedül Ő üdítheti fel a lelket, semmi más.
Éreztük már ezt a lelki szomjúságot, szárazságot, ezt az Úr utáni vágyat, amelyet a lelkünkbe oltott? Ezt csak Ő töltheti be, valahogy mégis nehezen vesszük észre.

Érdekes, hogyha nem veszünk magunkhoz ételt, azt böjtnek hívjuk, de ha Isten igéjét mellőzzük, az miért nem számít veszélyes böjtnek, amit néhány napnál tovább nem szabadna csinálni, mert pusztítóbb, mint bármi más? Hiszen kiszárad, cserepessé válik a lélek és a repedéseken át út nyílik a gonosznak.
Ha valaki éhségsztrájkba kezd, arra felfigyel a világ, hogy önszántából tönkreteszi saját fizikai testét, de ha az emberek lemondanak és mellőzik Isten igéjét, arra miért nem figyelünk fel, azt miért nem akarja a világ orvosolni? Hiszen az utóbbi sokkal veszélyesebb, ahogy Jézus is mondta: "Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!" (Mt 10,28)
Teljesen igazak ezek a szavak ma is, hiszen látjuk a világban az Isten nélkül boldogulni akaró, vergődő, jóllakottan is éhező társadalmat, mintha csak mocsárban vergődnének, ahonnan csak Isten igéje húzhatja ki őket. Mégsem fogadják el az Élet Kenyerét, és mindannyiszor képesek nemtörödömséggel vagy akár gúnyolódással elmenni az Élet vizét csobogtató kút mellett, pedig egyértelmű és teljesen világos az Úr szava: "Nemcsak kenyérrel él az ember..."

De ne bíráljuk a társadalmat! Inkább nézzünk magunkba: esszük az Élet kenyerét mindennap? Az Élet vizével üdítjük fel lelkünket napról napra? Felismertük az Ige fontosságát? Méltó helyet foglal el az életünkben nap, mint nap? Rendszeresen olvassuk a Szentírást, járunk misére akár hetente többször is? Vagy hittanra, keresztény közösségbe, ahol az Úrról beszélhetünk? Érezzük az Ige isteni erejét? Érezzük a szomjúságot utána?

Látjuk hát, hogy nem élhetünk Ige nélkül, de tudjuk azt is, hogy nem élhetünk kenyér nélkül sem. Igaz, erre van ellenpélda is, például Marthe Robin, aki 50 keresztül csak Oltáriszentséget vett magához.
Próbáljuk ki egyszer mi is, akárcsak pár napig vagy egy hétig kenyér nélkül csak Isten igéjén, ahogy Jézus is tette a pusztában! Én is próbáltam már: egy hétig csak vizet, teát vettem magamhoz és magát az Urat a mindennapos szentmisében, imában, szentírásolvasással. Teljesen más értelmet nyer így az ima, felértékelődik a szentmise és az Úr Igéje is. Miért? Mert csak az Úr szavával és az Eukarisztiával táplálkozunk. Rájövünk, hogy több élet van ebben, mint a kenyérben.

A Szentírás egyébként nem hangsúlyozza, hogy egyik fontosabb lenne, mint a másik, mindkettőre ugyanúgy szükségünk van, meg kell találnunk hát az egyensúlyt a testi és a lelki táplálék között. Gondoljunk bele mennyi időt töltünk bevásárlással, főzéssel, ételkészítéssel, evéssel. Minimum ugyanennyi időt az Úrnak is kéne adnunk az imában, szentmisével, Szentírásolvasással... Megtesszük-e ezt?